December 20-ától már nem csak a kecskeméti sportcsarnok, hanem egy iskolának a tornaterme is Messzi István nevét viseli. A vendéglátó és idegenforgalmi középiskola döntött úgy, hogy az 1991-ben autóbalesetben elhunyt olimpiai ezüstérmes súlyemelőről nevezi el tornatermét.
A Kecskeméti Humán Középiskola, Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolája és a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre mindenkit szeretettel vár a névadó ünnepségre, amelyet december 20-án 15 órától rendeznek a Nyíri út 32. szám alatt.
A tornaterem a jövőben Messzi István (1961-1991) – a Szöuli Olimpia ezüstérmes súlyemelőjének, örökös magyar csúcstartónak, aki ezen iskola jogelődjének, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola hallgatója volt 1975-1978 között – nevét viseli.
A megjelenteket Mester László iskolaigazgató köszönti, a rendezvényt Pór László, a baráti kör titkára nyitja meg, laudációt Kasza György edző, világbajnok mond. A rendezvényt Zsámboki Anna intézményvezető beszéde zárja.
Találatok: 1009